Tényleg állami építkezésen dolgozik Orbán apjának cége
A Direkt36 több hónapos pereskedés után szerezte meg a dokumentumokat, amelyek ezt bizonyítják.
A Direkt36 több hónapos pereskedés után szerezte meg a dokumentumokat, amelyek ezt bizonyítják.
A múlt század diktatúráiban megtorlásra használt idegenrendészeti távoltartás és az állampolgárságtól megfosztás intézménye ma az Orbán-kormány végső fenyegetése a másként gondolkodó civilekkel szemben. A Stop Soros törvénycsomagot elemzi az e heti HVG.
Egy Simicska-közeli forrás arról beszélt a lapnak, hogy nem Simicska akart évekkel ezelőtt beszállni Tiborcz mellé, és nem is utóbbi kereste meg az oligarchát, hanem a miniszterelnök közreműködése hozta tető alá a felek későbbi együttműködését. A cikkből más érdekességekre is fény derül.
A Magyar Nemzet talált egy újabb civil szervezetet, amelyet a magyar költségvetés és a Soros György által létrehozott donorszervezet egyaránt támogat.
A kétnapos tanácskozáson több kérdést is tárgyalnak majd a képviselők, de a két fő téma a választási kampány, illetve a migráció lesz a kormányközeli lap szerint.
A paksi bővítés mellett az osztrák családi pótlékkal kapcsolatos módosítások is napirendben lesznek a hírek szerint.
Orbán az európai szövetség elnökével tárgyalt. A Fideszben is vannak, akiknek nem jött rosszul a sportág tao-rendszerbe emelése.
Tőkéczki Lászlót a Fiumei úti sírkertben temették.
A pártok támogatottságát és az egyes politikusok megítélését vizsgálta januári kutatásában a Publicus Intézet.
Titkolni próbálták azt, amit a józanság és az emberség egy humanitárius válság idején a nemzetközi szerződések miatt megkövetel egy jogállamtól. Mert a centrális erőtér közepén nem mutat jól, ha valaki évek óta uszít a menekültek ellen, terroristázza őket, de a rászorulókat oltalom alá is helyezi. Az ellenzék magas labdát kapott, amit könnyen a hálóba vághat. A hvg.hu heti politikai elemzése.
A magukat vesztesnek érző amerikaiak még mindig kitartanak Trump mellett, aki csak akkor veszíti el ezt a bázisát, ha a hívei szemében kudarcosnak bizonyul – mondta a HVG-nek Jeff Gedmin, a washingtoni Georgetown Egyetem professzora. Interjú.
Horn Gyula volt pénzügyminisztere inkább bízik egy, a Macronéhoz hasonló mozgalomban, mint a jelenlegi ellenzék összefogásában, de még ha utóbbi működne is, szerinte azt az állandó háborús hangulatot fenntartó Fidesz nem hagyná annyiban, és akár a szükségállapot bevezetésével is elfojtaná.
Megyesy Jenő is csak azt mondta, amit az Orbán-kormány tagjai: igazán most nem is fontos nekik a Trump-találkozó. Persze dehogynem, csak Trump nem áll kötélnek.
Orbán Viktor elmondta, hogy nem áldozatot, hanem erőforrást látnak a roma közösségben.
Nem kötött paktumot egy párttal sem, de az SZDSZ egy ideig természetes szövetségesük volt – mondta a Hit Gyülekezetének vezetője a 24.hu-nak.
Erről az arkhimédészi pontról köszöntöm Orbán Viktort, aki lebukott: mindenki megtudta, hogy alapjában tisztességes ember, ami végzetes lehet diadalmas politikai pályafutásának ezen az érzékeny pontján.
Hiába érdeklődött Kész Zoltán, a miniszterelnökség egyetlen mondattal kibújt az adatszolgáltatás kötelezettsége alól.
Haladéktalanul rendezze az egészségügyben dolgozók béreit Orbán Viktor úgy, hogy a juttatásuk legyen arányos az elvégzett munka nehézségével és kockázataival is – ezt követeli az ágazati dolgozókat tömörítő két szakszervezet a Népszava információja szerint. Azt is szeretnék, hogy foglalkoztatótól függetlenül valamennyi egészségügyi feladatot ellátó személyre vonatkozzon a béremelés.